Surfin' Blog

Na tessék, mik derülnek itt ki. Mindenféle terjengő rémhírekkel és tévinformációkkal ellentétben boldogok vagyunk. Boldogabbak, mint (Ausztriát kivéve) a szomszédaink. Baszhatják Erdélyt meg Kárpátalját, még így se lettek vidámabbak nálunk. És egyes honfitársaink is hiába próbálnak meggyőzni minket, hogy nekünk mennyire rossz, mégse sikerül elvenniük a jókedvünket. Meg lehet, hogy tulajdonképpen ők is boldogok, akkor szenvednének, ha minden tökéletes lenne. Mondjuk azért békés, kulturált országról, tiszta környezetről és tisztességes viszonyokról beszélni lehet tényleg kicsit túlzás, de ne akadjunk fenn ilyeneken. Hiszen boldogok vagyunk, megmondták. Erre föl most minden olvasóm eresszen el egy szép mosolyt! Köszönöm!

+ bónusznak egy videó, hogy milyen apró dolgok elegendők a boldogsághoz:

Ha minden igaz, most uralkodik el a teljes közlekedési káosz az országban. Sztrájk van, vonatok, buszok nem járnak, akinek meg muszáj, az megy autóval. Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek csak délután kell (kéne?) vonatoznia, így különösebb hátrány talán nem ér. (Bár ezt nem szeretném elkiabálni, ki tudja még mi lesz később.) De azért akad pár érdekes dolog ebben az egészben.

Mondjuk az, hogy – különböző elképzelésiek miatt – nem tudtak megegyezni a szakszervezetek az elégséges szolgáltatásról. Így nincs semmilyen. Mintha hasonlót már láttunk volna a parlamentben a képviselők számának csökkentésénél.

De miért is beszélnek elégsége szolgáltatásról? Mikor alapesetben a reggeli vonatokra épp hogy fel lehet férni. Mikor azon már senki nem lepődik meg, hogy a szokott helyen, a semmi közepén, akár több percre is megáll a vonat. Mikor inkább már azon csodálkoznak, ha tíz percnél kevesebb a késés (egy huszonöt perces úton). Mikor a legtöbben (ha tehetnék) csak vegyvédelmi ruhában és vastag gumikesztyűben érnének hozzá a vonatokhoz. Mikor este, hazafelé, már látótávolságban az állomástól (már ha ki lehet látni az ablakon) megáll a vonat, és vár. Ki tudja miért, ki tudja meddig. Mikor sokan emiatt késik le a buszukat. Mikor folyamatosan születnek a blog bejegyzések a hasonló dolgokról. Ilyenkor akarnak még elégséges szolgáltatásról tárgyalni a sztrájk alatt?

Először úgy volt, hogy Frei "és igen, ő is magyar" Tamás egy évre visszavonul, keres magának egy kényelmes kis helyet valahol, és kipiheni az elmúlt sok év fáradalmait. Nem találkozik magyarokkal a föld eldugott pontjain, nem ámuldozik hihetetlen számokon, és mi se tudjuk meg egy perc múlva, hogy mi lesz egy hónap múlva.

Aztán kiderült, hogy félre lett értve. Dehogy megy ő pihenni, csak a jelenlegi Dossziét függeszti fel egy évre. Új műsora lesz. Exkluzív. Külföldről. Élőben. Innen már csak egy kis gondolkodás, hogy kitaláljuk, mit nézhetünk a következő 365 napban a tv2-n.

Jómunkásember riporterüknek kezébe nyomnak egy mikrofont, adnak mellé egy operatőrt, kamerával, meg bazi nagy műholdvevővel a nyakában, meg kap még két repülőjegyet valahova. Aztán onnan menjen, amerre lát. És kérdezzen meg, akit lát. Miről is? Hát arról, hogy véletlenül nem magyar-e. Vagy legalább az egyik ükapja nem járt-e valamikor kis országunkban. Aztán ha igenlő választ kap, kamera bekapcs, műholdvevő az égre irányít, itthon adás megszakad, exkluzív bréking nyúz. És egy egész ország nézi, ahogy büszkén mereszti a mellét, igen, ő is magyar, és ő megtalálta. És ezzel ismét eggyel kevesebb olyan ember él a földön, aki magyar, de itthon senki se hallott róla.

Tamásunk pedig ismét repülőre/autóra/hajóra/tevére/jegesmedvére száll, és indul is következő célországa felé, újabb magyarokat keresni.

Valami itt nagyon nincs rendben. Az UEFA azt tanácsolja a Manchester United illetékeseinek, hogy ne utaztassanak szurkolókat a Roma elleni, olaszországi mérkőzésre. Hogy miért is? Mert nem biztonságos? Mert a végén még lelőnek valakit? Vagy szerencsésebb esetben csak jól megverik? És ilyenkor mi a megoldás? Hát persze, hogy ez.

Nem az, hogy Olaszországban tegyenek rendet, á dehogy. Bundabotrány, megvesztegetések, szurkolói rendbontások, gyilkosságok. Mi jön még ezután? Már rég mondtam, hogy az olasz focit úgy ahogy van, be kéne tiltani. Vagy legalább a csapatokat eltiltani a nemzetközi meccsektől, húsz méteres betonfalat húzni az egész ország köré, majd magukra hagyni őket egy kicsit. Mondjuk úgy öt-hat évre legalább. Aztán óvatosan bekukucskálni, hogy mi a helyzet. Ha rend van, akkor minden a régi, jöhetnek vissza, konfettizápor, tűzijáték, világbéke, és újabb unalomba fulladó BL meccsek. Ha nem...

De ehelyett még az angolokat figyelmeztetik. Aztán ha mégis elmennek szurkolni kedvenc csapatuknak, és esetleg valami bajuk lesz, akkor majd bölcsen mondhatják: "mi előre szóltunk, nem hallgattatok ránk". Ha pedig esetleg egy kis verekedésbe is keverednének, akkor rögtön ők lesznek a huligánok, a rendbontók, akik ismét lecsaptak Európára.

Ha meg otthon maradnak, akkor az egész labdarúgás veszti értelmét. Mert mégiscsak a szurkolókért van, ők adják a pénzt, őket kell szórakoztatni. Nélkülük az egész nem más, mint huszonkét össze-vissza szaladgáló hülyegyerek a füvön. És úgy néz ki, hogy tényleg csak ez lesz. Valami itt nagyon nincs rendben.

Reggel láttam a metrón (nekem) új hirdetést. A Béres cseppet próbálják rásózni az emberre valami olyasmi szöveggel, hogy "46 ülő utas, 144 álló utas és 134 000 000 vírus utazhat együtt önnel". Ebben még semmi különösebben durva nincs, de belegondoltam, hogy vajon mikor fog ez az ötlet eszükbe jutni a betétet, hüvelygomba elleni krémet, esetleg lapostetű elleni szert áruló cégeknek. Vagy a Tena lady-vel se lenne gyenge. Azért remélem nem jönnek el ezek az idők.

Már megint azok a rohadt spamek. Senki se kéri őket, aztán mégis csak jönnek és jönnek és jönnek. (Még jó, különben nem hívnák annak őket.) Vegyél Viagrát, hosszabbítsd meg a péniszed, találj társat a neten, valamilyen jó kis orosz site-on. Persze neked eszed ágában sincs ilyeneket tenni, de valahogy mégis jönnek. Mit lehet ez ellen tenni?

Az eddig is "rendkívül szimpatikus" Hector Faubel rátett még egy lapáttal. Kijelentette, hogy "Magam számára én vagyok a világbajnok. Végig sokkal jobb voltam Talmácsinál". Meg újra előjött azzal, hogy Misanóban kilökte őt Talma. Kár, hogy ezt rajta kívül senki nem gondolja így (esetleg csak egy-két elvakult rajongója). Azt ellenben annál többen, hogy ő volt, finoman is fogalmazva nem túl sportszerű néha-néha. De ahogy Gábor is mondta, ez nem lényeges, hiszen a világbajnoki cím megvan, kár ezen gőzölögni.

Mint ahogy azon is kár erőlködnie Faubelnek, hogy bizonygassa, ő volt a jobb. Aki csak pár futamot látott, és valamennyire értette is a történteket, láthatta, sokszor csak azért lett első, mert jobb motorja volt. Mégse volt ez elég az összetettbeli győzelemhez. Talán fel kéne nőnie, és elviselnie a vereséget, jobbtól nem szégyen kikapni.

Láttam pandamacit. De olyan igazit, élőben. Fekete-fehér volt, mozgott, evett, meg minden. És mivel én ilyen hihetetlenül jófej vagyok (már majdnem annyira, mint a panda), ezért ezt nem tartom titokban, inkább megosztok néhány képet róla. Lehet örülni. Aki pedig szintén élőben szeretné látni, az ne habozzon, nincs is olyan messze, itt lakik a szomszédban, a bécsi állatkertben. Lehet is indulni.

Monnyonle! És még rám mondják, hogy túl sok szabadidőm van.

Akar ön este, mikor holtfáradtan hazaért a munkából, és leheveredik pihenni a tv elé egy rakás dagadt, izzadó, lihegő szerencsétlent nézni? Ugye, hogy nem? Legalábbis remélem, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Tudom, legszebb öröm a káröröm, és ha valakin csak egy kilóval is kevesebb felesleg van, mint a fent említett játékosokon, máris teljes magabiztossággal röhögheti őket szembe. De ez azért mégis elég sekélyes dolog.

Végre! Mindjárt itt lesz, amire már 20 éve várunk. Vagyis talán annyira nem, de mióta kiderült, hogy lesz, beindult a várakozás. Karácsonykor már a mozikban is lesz, most pedig kijött az első hivatalos trailere. A tovább-ra kattintva már nézheted is!

Úgy tűnik, bocsánatot kell kérnem. Elég sok mindenért. Eddigi életemben többnyire elítéltem a cigányokat (tisztelet a kivételnek!), azt hittem, hogy lusták, meg segélyből különben is jobban meg lehet élni, ezért nem dolgoznak. Nap – és más egyéb – lopóknak tartottam őket, nem láttam át a valódi helyzetet. Tudom, hogy a bűnöm ettől még nem lesz kisebb, de más is így volt vele. Például hőn szeretett köztársasági elnökünk. De neki hála, és is megvilágosodtam:

„Most értettem meg, hogy ha működik a drót nélküli internet, akkor nem csak azt tudják megnézni, hogy mennyibe kerül a hús egy bevásárlóközpontban (a TV-ben sugárzott felvételen itt még egy T-vel kezdődő és esco-val végződő valami volt, csak valahogy elveszhetett gépelés közben), és érdemes-e bemenni. De meg tudják nézni, hogy van-e valahol munkásfelvétel” (RTL Klub)

Így sikerült megértenem a kisebbség igazi sanyarú sorsát. Dolgoztak volna ők, nem is volt nagyobb vágyuk, csak sajnos eddig még nem volt senki, aki internetet kötött volna be hozzájuk, a nélkül pedig tudjuk jól, lehetetlen munkát vállalni. Szerencsére a helyzet most megváltozott, jó útra térnek, példás munkásemberek lesznek egytől egyig. Örvendezzünk hát!

Azért látom, a helyes értékítélet Angliában is megvan. Most épp azon akadtak ki, de piszkosul, hogy egy szobrász Harry hercegről csinált szobrot. De nem is akármilyet. Fekszik, és látszólag meg van halva, feje alatt Biblia, lábánál pedig már ott a keselyű. Ráadásul a végső változatnak még a füle is le lesz vágva. Tiszta van Gogh. Szóval ezen jól bepöccentek a derék brit emberek, hogy mégis ezt hogy képzeli, erkölcstelen, lázító, szörnyűséges... Meg persze jól elítélik, lenézik, meg talán még el is határolódnak tőle (vagy azt csak nálunk szokás?).

Persze tényleg kicsit morbidra sikerült a dolog, talán én is kiakadnék, ha rólam mintázták volna a szobrot (bár nem hiszem), szóval mi itt a baj? Például az, hogy az ellen senki (vagyis nem sokan) tiltakoztak, hogy a kis herceg kitalálta, hogy otthon unatkozik, ezért elmenne valahová szórakozni. De nem ám vidámparkba, oda járjanak az átlagos, lúzer kisdiákok. Ő menne inkább mondjuk Irakba, élesben lövöldözni egy kicsit. Egy-két büdös arab terroristát lelőne, aztán még hős is lehetne. Persze tudom, ezek csak az én tévképzeteim, igazából ő a hazáját ment volna megvédeni ott, a messzeföldön. Hősiesen harcolt volna nagyanyjáért, meg az otthon hagyott kevésbé bátor hazafiakért.

Azért mégis érdekes lenne összevetni, hogy melyiken hányan/mennyire akadtak ki...

Van ez a két nagy valami. Pont, mint a népmesében, az egyik a kisebb királyfi, akinek minden bejön. Próbálkozhat bármivel, sómennek nevezett rettenettől (pedig színe alapján talán a borsmen megfelelőbb lenne) kezdve nem is tudom meddig, de a nép kajálja, és egy emberként rogyik a lábai elé.

Aztán van a másik, az idősebb, de sokkal szerencsétlenebb királyfi. Most lép a pubertáskorba, talán ennek is köszönhetőek a sorozatos ballépései. Titkon minden vágya öccsére hasonlítani, sőt, még azt is túlszárnyalni. De hiába próbálkozik bármivel, mintha előre sikertelenségre lenne ítélve minden próbálkozása. A másolásba mindig egy kis hiba csúszik, ha pedig eredeti próbál lenni... Arról talán jobb is, ha nem beszélünk. Még a sikeres(nek induló) dolgokat is képes úgy elrontani, mintha tényleg egy boszorkány átka ülne rajta.

Ha minden igaz – és mondjuk a megtévesztő név hatására nem rombolták porig az éjszaka folyamán a székházat (ha van egyáltalán olyanjuk), és még egy tízemeletes házból kiugró, és autóra eső, majd azzal a Dunába guruló csoportot sem dobott ki egy gyilkos bálna a farkával egy fontos vezetékre – akkor pont most indult el a magyar emtíví. Mivel én még édesdeden alszom, meg különben is az európai adás (ami nekünk nincs) helyére pakolják be a szolgáltatók a hazai változatot, nem élvezhetem élőben ezt a történelmi pillanatot. Valahogy csak túl fogom élni. Ráadásul a kábelszolgáltatónkat ismerve, a közeljövőben sem lesz lehetőségem gyönyörködni a modern világ e hatalmas vívmányában.

Lassan felülkerekedik az unalom, és teljes közömbösség lesz megfigyelhető azokkal a mindenki által jól ismert betelefonálós játékokkal kapcsolatban. Az egynyári sztárok süllyesztőhelye messze van már fénykorától, mikor naponta születtek róla bejegyzések, emberek röhögtek mindenhol az idióta kérdéseken, vagy épp ócsárolták, a magyar nyelv szépségeit teljesen kihasználva. Hiányzik ezekből a műsorokból az újdonság, a spontaneitás, a kreativitás. Bármi, amivel akár egy kicsit is fel lehetne dobni. Vegyenek példát svéd kolléganőjükről:

Inkább nem kezdem úgy, hogy ha, mert arra csak a sablonszöveget lehetne nyomni. Maradjunk annyiban, hogy a kedves bíró némileg közösüljön nemileg a nem jó illatú, ősi foglalkozást űző skót női feljebbmenőivel. Legalább három generációig visszamenőleg. Majd ha befejezte, még egyszer. Ha nem lennék túl fáradt összeesküvés elméleteket gyártani, akkor szicíliai maffiát, és olasz bosszút emlegetnék, de így csak maradok a fent említett hölgyeknél. Lenne egy fogadásom, hogy ugyanezt a szituációt a másik oldalon másképp ítélte volna meg. Vagy ha nem, még Jack Bauer sem tudta volna élve kivinni a stadionból.

Az egyetlen örömteli, hogy tulajdonképpen a meccs egyetlen tétje számunkra, a csapat számra a közvélemény megnyerése, pontosabban a szimpátia fenntartása volt. Ha egy hónappal ezelőtt kaptunk volna ki (akárhogyan) a törököktől 3-0-ra, mindenki csak legyintett volna. De most bizakodás volt a meccs előtt, reménykedés. És a csapat igazából nem is játszott rosszul, az eredmény ellenére sincs okunk nagyon szégyenkezni. A bizalom nem veszett el, sőt, közös ellenségkép született, ami akár még jobban összekovácsolhatja az embereket a válogatottal.

És új világsztár is született. Balogh "védését" valószínűleg jó néhányszor leadja majd a EuroSport, és a többi nyugati csatorna. Jó, bocsánat, ez gonosz volt.

Hülye ötletek terén rám mindig lehet számítani. Nemrégiben jutott eszembe a következő, miközben épp focimeccset néztem. Először ugyan hatalmas baromságnak tűnt, de ahogy jobban elgondolkodtam rajta, jöttem rá, hogy akár még használható is lehetne. De hogy ne csigázzam tovább az érdeklődést, elárulom, miről van szó (nem mintha a címből már nem derült volna ki): inverz les szabály!

Ha valakinek még ez sem mond semmit, kifejtem bővebben. (De aki már a les szó hallatán félve nyúl az értelmező szótár után, az talán jobb, ha itt be is fejezi az olvasást.) Tehát a lényeg, a támadó csapat legelső játékosának mindig közelebb kell lennie a másik csapat alapvonalához, mint a védekező csapat legutolsó emberének. Természetesen itt is kivételt jelent, ha minden támadó játékos a saját térfelén van. Ha a szabály nem teljesül, akkor szabadrúgás következik, a védekező játékos ellen.

Másodszor is elsült a Bársony Revolver – írhatnám, ha nem lennék benne biztos, hogy ezt már jó páran ellőtték előttem. Úgyhogy marad a szintén nem túl eredeti, de legalább kevésbé erőltetett Libertad címmel megjelent a Velvet Revolver második lemeze mondat.

A többnyire volt Guns tagokból alakult zenekartól (de hogy ezt megint minek írom le?) már az első lemez előtt is nagyon sokat vártak. Akik az említett zenekar életművének folytatásában reménykedtek, valószínűleg nagyot csalódtak, de bőven voltak egyéb kritikus hangok is. Pedig nem volt egy rossz album (sőt!), csak valahogy a világot sem tudta megváltani. Ez pedig egyesek szemében hatalmas kudarcnak minősült olyan zenészektől, akik például az Appetite for Destruction-t alkották. Mégis valószínűtlen volt, hogy második lemezükkel visszatérnek a gyökerekhez.

Belefutottam a TV2-n a Magellán műsorajánlójába. Valami olyasmiről lesz szó, hogy rejtett kamerával felveszik a tizennyolc év alatti gyerekeket, ahogy bemennek a sex shopba, majd figyelik az eladók reakcióját. A leadott rövid jelenetben épp a kedves vásárló kiskorúságáról érdeklődik az egyik szerencsés kiválasztott, majd mikor az beismeri, hogy még nem nézheti a piros karikás filmeket, azt tanácsolja neki, hogy a vásárolt újságot jól dugja el otthon a szülei elől.

A műsort valószínűleg nem fogom megnézni, de így is sejtem, hogy mi lesz a mondanivalója. Még egy-két hatásvadász részlet lejátszása után belénk fog csapni a felismerés, hogy milyen szenny világban élünk. 16-17 éves gyermekeink bármikor betérhetnek egy ilyen boltba, akár életre szóló sokkhatást és egyéb maradandó károsodást szerezve az ott ágaskodó művégtagoknak és hihetetlenül gusztustalan újságoknak a látványától. És ez ellen senki nem tesz semmit, sőt, még bátorítják is őket.

Ha mégsem ez lesz, akkor már most elnézést kérek, ellenkező esetben felvetődik a kérdés: az mennyivel erkölcsösebb dolog, hogy egy riport kedvéért a fent említett kiskorúakat szándékosan teszik ki ennek a megrázó élménynek?

A történetet gondolom nagyjából mindenki ismeri. Réges régen voltak a zsidók, akik csak ültek, és várták a megváltót. Valakit, akire felnézhetnek, akinek ihatják a szavát, ehetik a sza..., és aki meg jól megváltja őket. No, ekkor jött ez a Jézus gyerek, és mondá: "örüljetek, itt vagyok, akire már oly régóta vágytok, kövessetek". Röviden ennyi lett volna, ha a többség ezt nem fogadta volna túl nagy gyanakvással. Persze voltak, akik hittek neki, ők lettek a keresztények, de a többi zsidó - biztos, ami biztos - inkább jól keresztre feszítette. És azóta is várják az igazi megváltót, aki lelküknek enyhülést hoz, megmutatja az utat a paradicsomba, és nem utolsósorban aki miatt ők is végre elkezdhetik az időszámításukat újra, nulláról.