Gyakorlatilag véget ért a 2007-es Forma1-es idény, elvileg még lehet belőle vissza pár kör a bíróságon, bár nem hiszem, hogy sok minden fog ott történni. Az elején még minden szépen indult, mindenki vadonatúj, saját építésű autóval, a legnagyobb békében és egyetértésben a csapattársával rajtolt el Ausztráliában. Így volt ezzel Alonso és Hamilton is, ők az ideális pár, gondolták is sokan. A kétszeres világbajnok és a tehetséges újonc mindent verő duója. Igaz, Alonso már akkor dohogott egy kicsit, hogy csak ki kéne őt nevezni első számú pilótának, de az igazi vihar még váratott magára.
A kisebb összezördüléseket kivéve akár még barátinak is látszódhatott a kapcsolatuk egészen a magyar nagydíjig. Aztán ott történt valami, amitől Alonso megharagudott Hamiltonra, Ron Dennisre, A McLarenre, meg úgy az egész világra. Még a spanyolnak szurkolóknak is be kell ismerniük, hogy bármikor képes rá, hogy kisebb-nagyobb dolgok miatt bevágja a durcát. De az ellendrukkerek sem tagadhatják, hogy ezúttal bizony igaza volt.
Még ha azt nem is tekintjük, hogy már talán azért joga lett volna az első számú pilóta státuszra, mert a kocsi idei gyorsasága harmadrészt neki köszönhető (a másik két harmad marad a mérnököknek, ill. a Ferraritól lopott anyagoknak, az arányokban kisebb eltérés persze lehet), így Hamilton is sokáig (vagy talán végig?) az ő tapasztalata miatt tartott ott, ahol tartott. Meg azt is figyelmen kívül hagyjuk, hogy a Forma1 mai világában szint kész öngyilkosság szabadon versenyeztetni a két pilótát. Még ezek után is marad egy tökéletes indok. Mégpedig az, hogyha az utolsó futamon ő van Hamilton helyében, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy most ő a világbajnok.Pont a tapasztalata miatt, amit az autón keresztül át tudott adni Hamiltonnak, de az ilyen helyzetek kezelésében nem. Mert szinte a világ legegyszerűbb dolgát kellett volna végrehajtania, a 4 legjobb kocsi közül egy az övé volt, így kellett volna begurulnia a 4. helyre. (Feltéve, ha csapattársa nem nyer, de az már jó előre látszott, hogy erre nem sok az esély.) De Hamilton nem elégedett meg ennyivel, a biztos negyedik hellyel, nekiállt harcolni. És vesztett. Először jött az első hiba, majd az eszetlen kapkodásban, hogy jóvá tegye, jött a következő, immár végzetes ballépés. Kimi Räikkönen pedig köszönte szépen, és – kiváló taktikájával, amivel még Massát is megelőzte – bejött az első helyre, és vígan kortyolhatott a pezsgőbe.
Azt azért érdekes volt látni a dobogón, hogy Alonso boldogabb volt, hogy nem Hamilton nyert, mint Räikkönen, hogy ő.
