Másodszor is elsült a Bársony Revolver – írhatnám, ha nem lennék benne biztos, hogy ezt már jó páran ellőtték előttem. Úgyhogy marad a szintén nem túl eredeti, de legalább kevésbé erőltetett Libertad címmel megjelent a Velvet Revolver második lemeze mondat.

A többnyire volt Guns tagokból alakult zenekartól (de hogy ezt megint minek írom le?) már az első lemez előtt is nagyon sokat vártak. Akik az említett zenekar életművének folytatásában reménykedtek, valószínűleg nagyot csalódtak, de bőven voltak egyéb kritikus hangok is. Pedig nem volt egy rossz album (sőt!), csak valahogy a világot sem tudta megváltani. Ez pedig egyesek szemében hatalmas kudarcnak minősült olyan zenészektől, akik például az Appetite for Destruction-t alkották. Mégis valószínűtlen volt, hogy második lemezükkel visszatérnek a gyökerekhez.

Nem is tértek. Inkább ott folytatták, ahol a Contraband-del abbahagyták. Talán túlságosan is, néhány számot hallgatva olyan érzésem támadt, mintha még mindig az pörögne a lejátszóban. A zenei képzettségről felesleges áradoznom, aki nincs tisztában vele (vagy nem tudja értékelni), hogy Slash milyen jó gitáros, az nézze csak tovább a Vivát. Ennek ellenére a szólók mégsem ütnek akkorát. Talán nincsenek kiemelve eléggé.

És ez igaz a számokra is. Nincs egy sem, amelyik különösebben kiemelkedő lenne. Ha az egyik jobb lenne, mint a másik, akkor ezen nem problémáznék, de sajnos nem ezért van. A Let It Roll megfelelő kezdés, jó kis lendületes szám, csak valahogy nem sikerült ezt a lendületet továbbvinni, fokozni. A She Builds Quick Machines lett az egyik kedvencem, de nem azért, mert olyan jó, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy érdekes. Nekem ez bejött, de másnak már nem biztos. A The Last Fight kellemes lassú szám, de sajnos (vagyis inkább szerencsére) hallottam már jobbat. A country-s beütésű bónusz szám viszont tetszett, bár az is inkább, mint érdekesség, egy egész albumnyi hasonló számot biztos nehezen viselnék.

Az albumra talán a legjobb jelző a tisztességes lenne. Rossznak semmiképpen sem nevezhető, háttérzenének például tökéletes, de valami még mindig hiányzik a zenekarból ahhoz, hogy ötven év múlva büszkén mutogassam unokáimnak, réges régen ilyen zenéket hallgattam. Bár ki tudja, addig még bőven alakulhat az ízlésem. Vagy kiadhatnak egy mindent verő harmadik lemezt.