Surfin' Blog

Ma rövid leszek, és velős. A kérdés csak annyi, a templomok többségében miért nem szabad fényképezni? A legtöbb helyen ugyanis kis piktogrammal jelölik, hogy többek között ezt is tilos, és nem értem, miért. Mert ha csak a vakut tiltanák, azt még elfogadnám, de így...

Zeffer András a P.Mobil billentyűseként vált ismertté. (Már amennyire ezzel manapság ismertté lehet válni.) Később a Tunyogi, majd csak simán a the Rock Band-ben folytatta a zenélést. Tele volt tervekkel, éppen a legutoljára felvett akusztikus albumot akarta bemutatni zenekarával és egy vonósnégyessel színházi körülmények között. És akkor támadta meg a leukémia. Gyógyulása után tartotta a tegnapi közönségtalálkozót, hogy elmondja, ez azért nem volt annyira egyszerű, mint ahogy én most leírtam. Meg persze zenéljen is egy keveset, és meséljen a terveiről, hiszen mégiscsak ez az élete.

Most egy meglehetősen lényeges kérdésre próbálok rájönni. Azaz a megoldásra. Mégpedig arra, hogyha majd szentté avatnak (amire minden esély megvan, ráadásul velem egy csomó időt, pénzt, fáradságot is spórolhatnak, mert boldoggá már nem kell avatni, én így is az vagyok), akkor hogy hívnának?

Szent Péter gondolom kilőve, az copyrightos. Lehetnék talán II. Szent Péter (ha olyan még nincs), bár azt nem tudom, hogy a számozást azt így utólag is lehet-e. Esetleg nekem is fel kéne vennem egy nevet, ahogy a pápák szokták? (Csak ne Benedeket, az nem tetszik.) Vagy egy harmadik megoldás? Szörnyűek ezek a gondok.

Csúnyán becsaptak minket. Illetve engem pont nem sikerült, de sok millió embert igen. Vannak ugyanis ezek a vallásoknak nevezett szektaszerűségek. Ezeket pedig gonosz, nagyon-nagyon gonosz emberek találták ki majdnem mind. Van mindegyiknek jó kis axióma rendszere, melynek hála elég jól ki is zárják egymást, így maximum egy lehet igaz. Arra gondolni is rossz, hogy mindegyik hazugság, nem létezik a beígért Mennyország, Paradicsom, reinkarnálódás, egyszerűen csak mind meghalunk, és elporladunk. Úgyhogy ezzel az eshetőséggel inkább nem törődök.

Tehát ott tartunk, hogy egy igaz, a többi csak mese habbal. Csakhogy ez a mese nem is olyan szép, romantikusnak sem mondható, a hepiendet ugyan beígérték, de ezek szerint az is csak egyszerű parasztvakítás, a hab pedig szépen lassan összeesik, és végül kikandikál alóla az igaz vallás (amely szerint pedig pokolra jutunk, de a Nirvanába biztos nem, sőt még baknyúl sem lesz belőlünk egy arizónai farmon, hiszen rossz útmutatót használtunk). Ebbe esetleg még bele lehetne törődni, ha addig az általunk választott vallás nyújtana néhány szép évet. De nem, ezek a vallások nem ilyenek ám. Ezek csak a szenvedésre építenek mind. Ne paráználkodj, ne egyél disznóhúst, vagy egyáltalán semmilyen húst, esetleg még egy kis önfeláldozás is, mert akkor majd jó lesz. Lesz a fenét!

És akik ezt a sok vallást kitalálták nyilván tisztában voltak vele, hogy kamu az egész. Mégis több millió embert kényszerítettek szenvedésre akár több ezer éven át, úgy hogy a végén emiatt még jól meg is szívják. Mi ez, ha nem végtelen gonoszság?

(Persze van még egy lehetőség, hogy egy x., eddig fel nem fedezett vallás az igaz, és akkor csak abban bízhatunk, hogy elég lazák a követelményei, és így véletlenül pont sikerül teljesíteni őket. De ez is gonoszság lenne, igazán közölhetnék a játékszabályokat.)

Nyár van, meleg van, szünet van. Ilyenkor ér rá az ember igazán gondolkodni. Fekszik otthon az ágyon, kint az udvarán, a strandon, esetleg a tengerparton, és csak gondolkozik. Mindenféle hasznos, haszontalan, komoly, komolytalan, mélyen szántó, felszínes, meg másmilyen dolgokról. Esetemben például a vallásról, vallásokról, melyek kapcsán rengeteg kérdés merül fel. Szokásomhoz híven magvas gondolataimat osztom meg itt az elkövetkezendő napokban nagyrabecsült olvasóimmal. Mindjárt rögtön az elsőt.

Elmúlt a varázs. Talán én öregedtem meg, és ebben biztos van is valami, de nem hiszem, hogy ez az egyetlen ok. Régen a tűzijáték igaz ünnepet jelentett, nem durrogtatták minden sarkon, megvolt a maga rangja. Kicsit hasonlít a története a szöveg mellett látható animált gifre, még ha sok mindenben pont hogy különbözik is.

Mielőtt nyaralni indultunk, felvásároltunk egy jó adag férfi, illetve női újságot (továbbiakban FÚ és NÚ), hogy a szieszta percei se fulladjanak majd unalomba. A renitensebbek pedig (akiket jelen esetben én képviselek) a szimpla olvasás helyett mély filozófiai elemzésekbe kezdhessenek. A téma pedig az Ádámtól és Évától fennálló férfi-női ellentét az említett lapokra vetítve.

Hosszú szünet után ismét életjelet adok magamról. Méghozzá egy fantasztikus ötlet személyében. Ugyanis miközben úszkáltam, és gondolkoztam, jött a világmegváltó (vagy legalábbis korszakalkotó) ötletem. Hogy-hogy erre még senki nem gondolt? (Bár lehet, hogy mégis, csak mégsem olyan jól működő dolog, ahogy azt én elképzeltem.)

Az emberekről köztudott, hogy szívesen másolják a természetet, így alkotva jobbnál-jobb új találmányokat. A békatalp is valahogy így születhetett, és nem is volt olyan hülye, aki kitalálta. Ha a vízbejutást sikerül megoldanunk (bár az okosabbak alapból csak ott veszik fel, és nem indulnak így neki otthonról a Balatonnak), akkor már nyert ügyünk van. Sokkal gyorsabban, és biztosabban érhetünk célt, játszi könnyedséggel állva hagyva a csupasz lábakkal utánunk eredőket.

De a békának nem csak a hátsó két lába létezik, van neki elől is még legalább ugyanannyi. Azokról mindenki elfeledkezett? Pedig azt is ugyanolyan jól le lehetne koppintani. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy egy vízikesztyű, melynek ujjai közé úszóhártyához hasonló valamit feszítenek ki, igenis hasznos lehet. Mégsem láttam még senkin ilyet. Aztán majd megint most jól lenyúlják az ötletemet, kell itt nekem árulkodnom...

Hazaért. Már számtalanszor elképzelte ezt a pillanatot, és végre eljött. Beállt a zuhany alá, eltekerte a csapot, és folyni kezdett a víz. Meleg volt. Egy félmosoly kíséretében nyomta alá a fejét. Ráért. Nem voltak körülötte alulöltözött férfiak, nem kellett rosszalló tekinteteik kereszttüzében igyekeznie. Pont így képzelte el a pillanatot. Ugyan már számtalanszor átélte, legutóbb csak öt napja, ez mégis szinte végtelen időnek tűnt. És most újra.

Nem törődött az idő múlásával, csak figyelte a folydogáló vizet, ahogy csobogásával próbálta elnyomni a fülében még mindig zakatoló dallamokat. Élvezte a tisztaságot, az illatokat, a fényeket, majd a friss, puha törölköző érintését. Majd leült az asztalhoz.

Igazi székre, igazi asztalhoz. Igazi ételt evett, igazi evőeszközökkel. Csattogásukban pedig még mindig dallamokat vélt felfedezni. Számára oly kedves dallamokat.

Aztán aludni tért. Saját puha ágyába, puha párnái közé. Csönd volt. Sehol egy távoli sátor kósza hangjai, emberek hangos beszéde. Csak fejében dübörgött még mindig a lábdob, és szólt a gitár. De ez nem zavarta. Hamar mély álomba szenderült. Jó volt neki. Nagyon jó. Holnap mégis menne, és kezdené elölről az egészet.

Megszületett az elmúlt 50 év legnagyobb slágere. Pontosabban már huszonnégy éve, de csak most derült ki róla, hogy ő az. Élete első szakaszát abban a hitben volt kénytelen eltölteni, hogy ő csak egy a sok közül. De most végre méltó helyére került. Vagy mégse?

Most megint csak a Blikk próbálja hülyíteni a jónépet, vagy ez tényleg komoly? Eszerint váratlan akadály került (pontosabban várt akadály nem került) a fúrópajzsok elé, és emiatt van megint egy kis zűr a 4-es metró körül. Az elképzelések szerint megy a gép a földben, és fúrja az utat magának. Közben az állomások helyére egy nagy lyukat csinálnak. És itt jön a probléma, a lyukakban nem tud újabbat fúrni magának a pajzs, és így haladni sem képes. Erre pedig egészen idáig senki nem gondolt.

Tényleg kezd hasonlítani ez az egész egy C kategóriás burleszk filmre. Nem mintha eddig nem így lett volna, de akkor is elég tragikomikus, az ember nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen (mondjuk én inkább a nevetésre szavazok, csak jobb az). Mert ha egy-két nap alatt kellett volna összedobniuk a terveket. De nem, volt rá idejük bőven. Vajon mi lesz a következő váratlan akadály? Egy folyó vágja ketté a tervezett metróútvonalat, és arra senki nem gondolt, hogy az alatt is át kell menni? Talán már azon sem csodálkoznék.

Nagyon nagy bajban van a magyar labdarúgás. Miután a megállapítás okozta sokkból mindenki többé-kevésbé magához tért, vizsgáljuk meg jobban a problémát. Vagyis hogy minket néznek nagyon hülyének, vagy egyszerűen csak ők azok.

Akit kicsit is érdekel a téma, az előzményekkel nagyjából biztosan tisztában van. Visszamehetnénk akár egészen a nyolcvanas évekig, de talán elég az utóbbi néhány hónap eseményeit röviden összefoglalni. A csúfos eb-selejtezők beli kezdés után a lemondott Bozsik Péter helyét Várhidi Péter vette át. Jelszava a fiatalítás volt, és mindehhez két-három év türelmet kért az MLSZ-től és a közvéleménytől. Válogatási elveivel azonban sokan többen nem értettek egyet. Egyre többször, és több helyen jelentek meg olyan találgatások, hogy bizonyos felsőbb körök érdekeinek engedelmeskedve, külföldi eladásra szánt labdarúgók élveztek elsőbbséget a címeres mezért folyó harcban. Mi több, egyesek a kapitányt csak egy bábnak tartják, önálló gondolatok, és tettek nélkül. (Illetve egy-két kivételes, egyéni megnyilvánulástól eltekintve, amikből finoman fogalmazva sem jött ki jól, hogy csak Koman Vladimir és a Sampdoria nevét említsem.)

Már régebben feltűnt a tévéújságban a Discovery programjának aljánál lévő figyelmeztetés: "Egyes kábelszolgáltatók nem az adó hivatalos, általunk közölt műsorát továbbítják." Eddig különösebben nem izgatott a dolog, mivel mi semmilyet nem kaptunk. Azonban körülbelül egy hónapja bekerült az alapcsomagba is, most pedig már időm is van rá, hogy nézzem. (Nézze mindenki, aki ráér, mert jó csatorna, és sok jó műsor megy rajta - ez volt itt a reklám helye, majd az illetékesek keressenek fel a bankszámlaszámomért.) És kiderült, hogy az időjárásban emlegetett egyes helyekhez hasonlóan ténlyeg léteznek egyesnek minősített kábelszolgáltatók is. És persze hogy a miénk az. Én pedig végképp nem értem, hogy ennek mi értelme. Miért nem lehet a hivatalos műsort adni, hogy ne kelljen találomra odakapcsolgatni valami jó műsor reményében?

Sok mindennel lehet vádolni (legtöbbször jogosan), de hogy bicikli ellenes lennék, az finoman szólva sem túl helytálló. Ha rajtam múlna, valóban a budapesti autósok felét a nyeregbe ültetném, de legalább egy villamosra (némelyiket meg villamosszékbe, de ez más tészta), bicikliutakat építenék, forgalmat szabályoznék, stb. De mindezt ésszel. Mert amit most Demszkyék akarnak, arra minden mondható, csak ez nem.

Alapjaiban lehetetlenné tenni az autós közlekedést talán jó ötlet is lehetne. Az emberek észbe kapnának, és rájönnének, hogy máshogy is el lehetne jutni A-ból B-be. De az is feltűnhetett volna valamelyik nagyokosnak, hogy ezen a lépésen már rég túl vagyunk. Aki nem hiszi, próbáljon csak meg egyszer végigmenni a Hungária körúton, a nagykörúton, a rakparton (ott már ne) csúcsidőben. Biztos van, aki feladva kényelmét (?) a dugók helyett inkább kétkerekűjét választja, de legtöbbjük ezen már túl van. Aki ma még képes napközben Pesten autóba ülni, az valószínűleg nem tehet mást, vagy csak egyszerűen mazochista.

Tehát lezárják a hidakat, mehet mindenki, amerre lát. Azaz, amerre bír. Ha mégis úgy dönt, hogy megválik négykerekűjétől, akkor is rengeteg lehetősége van. Rögtön a bicikli. Fel-alá a Margit hídon. Utána? Oldja meg. Ha nem tudja, akkor is ezernyi lehetősége van még átjutni a túlpartra. Felszáll a 4-es metróra... Akarom mondani villamosra. Már ha felfér. És jól tűri a meleget, valamint oxigén nélkül is kibírja egy ideig. De ha szerencséje van, talán még légkondi is jutott az aktuális Combinóba. Egy a negyvenhez az esély, nem is olyan rossz.

Valahogy hasonló érzéseim vannak, mint az egészségüggyel kapcsolatban, szar az egész, reform kell. Ez nyilvánvaló. Csak a megoldás kissé esetleges, finoman fogalmazva is. Minden előzetes elgondolás nélkül, egyik napról a másikra próbálnak valamit tenni, aztán csak lesz valami. Vagy nem.

Megbuktam. Nincs mit szépíteni a dolgon. Vagyis van. Ez nem "éles bevetés" volt, azon már majdnem három éve túl vagyok, akkor magabiztosan ugrottam át a lécet. Most a húgomon a sor, ő próbálja megtalálni a kivezető utat a KRESZ-táblák dzsungeléből a gyakorlóprogram segítségével. Ha pedig már fenn van a gépen, gondoltam kipróbálom, mennyire emlékszem még. Tehát mint említettem, megbuktam, ami várható volt. Valószínűleg így lenne ezzel legtöbb – legalább fél éve jogosítvánnyal rendelkező – embertársam is. Olyan nagy baj nincs is vele, kit érdekel, hogy éjszaka a segédmotoros kerékpár hány km/órás sebességgel haladhat át az alagúton zöld színű fényvisszaverő mellényben? Vagy mégsem jó ez így?

Nagyon komoly, ahogy rákancsalít a jutalomfalatra. Már tudom mivel fogom elütni az unalmasabb szünidei perceimet. Csak attól félek, hogy szegény kutyám (teljesen jogosan) csukóból leharapja a kezemet. De azért én bízom benne.

Régebben nem igazán nézegettem a spamszűrőm által kidobott leveleket, egyszerűen csak mentek a kukába. Ám nemrég G Zoli-nak köszönhetően rájöttem, hibát követtem el. Kiderült, hogy amit én ócsak szemétnek, kéretlen levélnek gondoltam nem mind volt az. Akár az igaz szerelem is beköszönthet egy ilyen által. Azóta néha meg is nézem törlés előtt, hogy mivel teszem ezt. Ma landolt a címen az alábbi levél, Mariatól:

Hello, Willy

I ask you to save this first letter from me; It doesn't matter that we
don´t know each other. Maybe one day we'll read our letters to our children
an we will show them this the first letter which was the key into our happy
life. Just imagine, Dear Stranger, that you get married me, and every day
you are happy, because you are beloved, you love. I found you here and
something gave me a hint that you're as lonely as I am. and It doesn't
matter who made the fist step, do you agree with me?
It's very important that we found each other. Don't lose a chance to write
me http://....
Maybe we'll sit together and tell our children a wonderful story about our
acquaintance in close future.

Looking forward to get a note from you

Maria

A foci24.com megint kitett magáért. Címlapon hozza a bombasztorit, Paul Scholes Fülöp Márton csapattársa lesz! Ugyan az elmúlt napokban (hetekben) nem igazán tudtam figyelemmel követni az átigazolási piac történéseit, de ez még ötletnek is rossz. A cikket olvasva kiderül, "tényleg" az van, amit a cím mond, "az angol élvonalba jutott Sunderland menezsere, Roy Keane 2 millió fontért leigazolta egykori csapattársát, Paul Scholes-t". Azt most nézzük el, hogy az egészben a legnagyobb szenzációt Fülöp Márton jelenti, és az ő képe díszeleg a cikk mellett is. (Igaz ami igaz, Scholes tényleg nem egy szép gyerek, de itt csak azért is mindenki őt nézi.) A pajtás szótól való elvonatkoztatás az ugyan már határeset - utoljára talán a szép emlékű Knight Riderben hallottam - de az ügy súlyára való tekintettel e felett is képes vagyok szemet hunyni.

Nyugati, bkv pénztár, becsületes ember létemre bérletvásárlási szándék. Nemsokára tizenegy óra, ezért szerencsére a reggeli csúcs már elmúlt, a délutáni pedig még nem kezdődött el. Alig öt perc alatt sorra is kerülök, kérek egy 30 napos, egyesített diákbérletet tizenkettedikétől (amit így egybe kimondani nem semmi teljesítmény, büszke is voltam magamra, hogy elsőre sikerült). "Egész árút?"- kérdi mogorván a pénztáros. Nem, ismétlem el még egyszer, diákot. Majd közli, hogy diákbérlete semmilyen sincs, nem tud adni.

Egész türelmesen viseltem a dolgot, a sor se volt különösebben hosszú, és tulajdonképpen annyira nem is siettem sehova. De akkor is bosszantó. Ha emiatt mondjuk egy vonatot késtem volna le, biztos csak 18-as karikával adták volna le a Kontroll 2-ben a jelenetet. Már azt nem értem, hogy hogyan fogyhat el az a nyomorult bérlet. Tartsanak mindenhol mindenből száz tömböt, aztán ha ötven alá esik a számuk, akkor gyorsan pótolják, úgy nem lehet baj. Meg nem romlik, helyet se sokat foglal. Vagy ha mégis elfogy, legalább írnák ki a pénztár fölé KIBASZOTT NAGY BETŰKKEL, hogy "hiába álltok be a sorba kis köcsögök, úgyse kaptok bérletet, mert nincs".

Végül a másik metrólejárónál hozzájutottam az áhított bérlethez, el se késtem sehonnan, igazi happy end.

Nagyban folyik a vizsgaidőszak az egyetemeken/főiskolákon, de a sok tanulás mellett nem árt néha egy kicsit játszani sem. Persze senki ne gondoljon ilyenkor agymozgató fejtörőkre, nagy odafigyelést igénylő logikai játékokra, meg semmi olyanra, ahol egyáltalán egy kicsit is gondolkozni kell. Néha egy-két percre jólesik valami másra figyelni a következő vizsga jegyzetein kívül, ilyenkor jönnek jól ezek. Tehát itt van egy csokorra való, garantáltan gondolkozásmentes játék:

Zero-G

Tegnap rendezték az első hivatalos felnőtt válogatott mecset az új Wembley-ben. Anglia-Brazília 1-1. Sokáig úgy tűnt, hogy nyernek az angolok, de végül az ellenfél döntetlenre mentette a találkozót. De a lényeg, nem kaptak ki! És hogy ez miért olyan érdekes? Emlékezzünk csak (már aki tud, aki meg nem, az úgy is hallotta már elégszer a történetet), a régi Wembleyben elsőként kicsi (ám akkor még futballabn jóval nagyobb) országunknak sikerült a bravúr (ami akkoriban tényleg bravúrnak számított), hazai pályán győzték le az angolokat. A brazilok kapták a lehetőséget, hogy rögtön az első meccsen tegyenek róla, hogy az új stadionnak ne legyen hasonló varázsa. Hát nem tettek. Úgyhogy indulhat a versenyfutás, ki lesz az első "szerencsés" nemzet. Talán ismét mi? Az angolok biztos aláírnák, ha eléjük tennék a papírt (ahogy mondani szokták). De legalábbis biztos nem kísérné heves tiltakozás a dolgot, a jelenlegi helyzet szerint ugyanis ekkor az új Wembley is hasonló sikertörténet előtt állna.