Otthon töltötte a péntek estét. Szépen fényesítgette az F5 feliratú billentyűt az LCD monitorja halvány fényénél. Tudta jól, éjfélkor mindkettejükre nehéz idők jönnek, készült a harcra. A vizsgajelentkezés nem egyszerű dolog. Módszeresen felállított, hosszas gondolkozás után kialakított, tökéletesnek vélt vizsgarendjének csak egy dolog állhatott útjába. Úgy hívták, "a szerver nem elérhető". Mindenki rettegett ettől a mondattól, tudta jól, hogy be fog következni, mégsem készülhet fel rá kellőképpen.

Ütött az óra. Egy pillanatra lehunyta a szemét, de ujja már nyomta is az F5-öt. Megkezdődött a vérre menő küzdelem. Az utolsó halvány reménysugár is gyorsan eltűnt, hogy idén másképp lesz. Nem lesz másképp. Nem lehet másképp. A csendet csak a ritmusosan zakatoló billentyűcsapkodás töri meg. Még mindketten kitartanak, a bátor harcos, és a sok csatát megjárt hű társa, F5. Sorra térnek ki a cifrábbnál cifrább hibaüzenetek elől, nem törődve semmivel. Csak a szent cél lebeg a szemük előtt, most, vagy soha.

És akkor történik valami. Eldurran valami ott, mélyen bent. Nem tűrheti ezt így tovább, tétlenül, szerencsétlen billentyűjét kínozva. Ha siet, még eléri az utolsó vonatot. De előtte még megkeresi valahol az elrejtett baltáját. De rég is volt már, mikor még vele vívta sorsdöntő csatáit. Gyorsan megtalálja, és szerencsére az elmúlt évek alatt semmit se vesztett élességéből. A vékony porréteget letörli róla, és már indul is, nincs idő a késlekedésre.

A városban zajlik az élet. Egy kisebb csoport nőnemű lény – abból is a legrosszabb fajtából – halad el mellette. Biztosan diszkóba mennek. Eszébe jut, hogy mi mindent tehetne most velük baltájával. Tudja, hogy ezzel mennyit segítene a világon, de erre most nincs ideje. Önző módon, saját érdekeit szem előtt tartva már lépdel is tovább. Végre a vonaton van. Szerencsére jár.

Lassan telik az út, de a düh mégsem hagy benne alább. Így legalább van ideje továbbgondolni tervét. Mielőtt a leendő tetthelyre megy, beugrik a benzinkútra venni két kannányi benzint. Ettől ördögi mosoly tűnik fel az arcán.

Odaért. Az ajtó nem jelentett gondot, két csapás a zárra, és már fel is tárult előtte az egész épület. Rögtön célja felé vette az irányt. Sehol egy személyzetis, egy karbantartó, aki próbálná megoldani a helyzetet. Pont erre számított. Gyors léptekkel halad előre, majd megpillantja az egyik sarokba dugott kis gépet. Csendesen zümmög. Fényesen csillan a balta a villódzó neonfényben, ahogy a feje felé emeli. Régóta várt erre a szent pillanatra.

Összeszedve minden erejét sújt le rémálmai tárgyára. Hangosan ütődik fém a fémhez, szikrák repülnek mindenfelé. De semmi. Még dühösebben csapja oda a következőt. Kisebb sérülésen kívül ismét szinte eredmény nélkül. De a harmadik próbálkozás már sikerrel jár. Furcsa, kerregő, horrorfilmbe illő hangok hallatszanak. Majd kisvártatva füst tör föl. Még két ütés, és a szerkezet úgy tűnik, megadja magát.

Egy másodpercre megpihen. Büszkén nézni művét. Majd újult erővel csap bele ismét a munkába. Egy se maradhat. Sorra pusztítja a számítógépeket, monitorokat az egész épületben. Már többször elképzelte ezt, de sose hitte volna, hogy ilyen édes a bosszú. Fél óra elteltével körülnéz, majd úgy dönt végzett. Jöhet a benzin. Locsol mindenhová, jut belőle bőven. Éppen venné elő a gyufáját, mikor hirtelen elmereng. Keresni kezd. Nagy nehezen talál egy viszonylag épen maradt billentyűzetet. Kipattintja az F5-öt, és...

F5!- kiált fel. Riadtan emeli fel a fejét az asztaláról. Valószínűleg elaludt. A monitorra pillantva sanyarú mosollyal veszi tudomásul, "a szerver nem elérhető".