Minden rosszindulatú (bár kétségkívül sem alaptalan) viccelődés ellenére Kínában még mindig tombol a kommunizmus, de az új Guns N’ Roses album már a boltok polcain van. 14 évvel, legalább 20 közreműködő zenésszel, számtalan kikerült demó felvétellel és talán még több kitűzött megjelenési dátummal a munkálatok megkezdése után valóban megérkezett! Júniusban már kikerült a netre egy véglegesnek tűnő, masterelt változata 9 dalnak, de akkor még azt hittem, ez lesz a következő ok, ami miatt megint nem jelenik meg az album. De mikor egy hónapja elindult a visszaszámlálás is a hivatalos oldalon, talán először hittem is benne, hogy tényleg megjelenhet az album, tudva, hogy van valami a kezükben.
Axl Rose vitathatatlanul egy igazi seggfej. Leszarja zenésztársait, a közönséget. Nem parancsolhat neki sem Isten, sem ember, csak megy a saját feje után, teszi amit jónak lát, nem törődve senki mással. A fenébe kívánta jó néhány „kollegája” egy-egy affér után, több ezer ember egy-egy botrányosabb koncert miatt (lásd Budapest, 2006). De mindezek ellenére el kell ismerni, egy kibaszott zseni!
A Guns egy rendkívül sokoldalú zenekar volt. Számaik között megtalálhatók az alig kétperces punkos szösszenetektől a majd’ tízperces, zongorával kísért balladákig sok minden, amit ezzel a pár hangszerrel el lehet játszani. A Chinese Democracy-ra ez a punk attitűd többé-kevésbé eltűnt, de a többségében lírai hangvételű dal ellenére sem lettek ők a „gennyes, nyálas Guns N’ Roses”.
Az album a címadó dallal, azon belül egy rövid intróval indul, majd rögtön jön is egy, az Appetite Welcom to the jungle-éhez hasonló, erőteljes riff, ami talán akkorát nem üt, de mindenképpen tisztes belépő. A következő Schackler’s Revenge is egy zúzósabb szám, a zongora egyelőre még megbújik a háttérben.
A kislemezes Better-ben néha Axl-nek egész furcsa hangja van, de a lemez egészére elmondható, hogy nem olyan mint régen, de ez nem okvetlenül jelenti azt, hogy rosszabb. Volt egy időszak, mikor a netre felkerült koncertvideókon borzongott minden jóérzésű Guns fan, mind látványban, mind hangzásban. Hát szépnek még mindig nem mondható Axl, bár sikeresen lefogyott, de ami fontosabb, a hangját is rendbe szedte.
A Street of Dreams eddig The Blues néven volt ismert. Ez már igazi zongorával induló ballada, bár az öt percet ennek se sikerül túllépnie. Aztán csak jönnek szép sorjában a számok, If The World, There Was A Time, Catcher In The Rye, minket pedig magával ragad a lemez hangulata.
A Scraped bevezető „visítozásáról” ugyan szívesen lemondtam volna, de ami utána jön, mindenért kárpótol. Még egy utolsó zúzás (de csak úgy finoman) a Riad N’ Bedouins-ban, majd következik az öt számos „finálé”, talán a lemez legjobb öt számával. A Sorry egy igazi lírai szerzemény, fantasztikus gitárjátékkal alatta.
Személyes kedvencem az I.R.S. fülbemászó refrénjével első hallgatásra beveszi magát az ember agyába, ahonnan bármikor újra elszabadulhat, és tomboló útjára indulhat. A Madagascar elringató dallamai közben kacsint vissza a régi időkre. A Civil War kezdő betétjét keverték bele kis nosztalgiaként.
A This Is Love után elérkezünk az utolsó Prostitute című dalhoz. Remek lezárása az albumnak, nyugtató, de nem bealtatós szám, hosszú levezetéssel.
Ahogy a Velvet Revolver albumokat ezt se nem összehasonlítani a régi G’N’R-rel. Míg előbbieknél sajnos egyértelműen azt kell mondanom, hogy nem érik el az általuk előző zenekarukban felállított színvonalat, a Chinese Democracy-t nem olyan egyszerű hozzá hasonlítani. Más. De nem rosszabb. Így értelemszerűen veri a VR-t. És hogy mi a különbség? Talán Axl. Talán csak egy hozzá hasonló egyéniség hiányzott az áttörő sikerhez, és van még mindig meg a Guns-ban.
A régi Guns Axl volt. Meg Slash, Duff, Izzy, Steven, Matt. A mostani? Axl és zenei kísérete. Hiába húzkodnak egyesek vödröt a fejükre, nem hiszem, hogy valaha el fogják érni, hogy a régihez hasonló komplett zenekarként tekintsenek rájuk az emberek. A Use your Illusionhoz hasonlóan ezúttal sincs a lemezen konkrétan kiírva a zenekar összeállítása, hanem számonként vannak feltüntetve a résztvevők.
Mindezek ellenére, még ha ennyi ideig is tartott, de azt hiszem sikerült megcsinálniuk az év albumát! (Pedig a konkurencia se kutya, nézzük akár csak az AC/DC-t.) A fogadtatás pedig biztos vegyes lesz, hiszen kiadhatták volna minden idők legjobb lemezét is, sokak szerint az se lett volna elég a régiek megközelítéséhez. De a pletykák szerint ez csak egy trilógia első albuma. Ez esetben várom szeretettel a többit, remélem azok gyorsabban készülnek.