Vasárnap délelőtt, tanulni kéne, de kedvem (érthető okokból) semmi, éhes nem vagyok, olvasni nem akarok, kimozdulni lusta vagyok, TV-ben sincs semmi értelmes. Mit is csinálhatnék? Nézzek Minimaxot, jött a hirtelen, előre beláthatatlan következményekkel bíró ötlet. Azt egy ideje úgysem csináltam, hiszen valahogy minden értelmes mese eltűnt a képernyőről, legalábbis azt hiszem. A hirtelen lelkesedéstől vezérelve a teletextre vetem magam, nézzük mi lesz.

Tupu. Kicsit furcsa neve van, és én még az életben nem hallottam, de az epizód címe Nehéz a rocksztár élete. Na, ez vagy valami mostanában egyre elterjedtebb oltári baromság lesz mesének álcázva, vagy akár még jól is fogok szórakozni. Lássuk.

A főhős egy Maugli/Tarzan/Pumukli utánzat lány, aki mezítláb közlekedik, és a Central Parkban lakik. Ruházata inkább az utóbbira emlékeztet, de frizurája még őt is kenterbe veri (lásd: kép). Azt sajnos nem tudhatjuk meg, hogy hogy került oda, és főleg, hogy miért, talán nem a sorozat közepénél kéne bekapcsolódni. A körítésről ennyit, jöjjön a sztori.

Tupu épp fáról-fára ugrál, mikor helikopterek jönnek. Erre mókusát nemes egyszerűséggel zsebre vágja, és elindul megnézni, hogy mégis watafakk. A közeli felhőkarcoló tetején megjelenik a rocksztár, aki arcfestését tekintve inkább a Kiss-be illik bele, de hogy az Ozzy fíling is meglegyen, lenyel egy denevért. (Hogy ebből az átlag 7-8 éves gyerekek mennyit vesznek le azt erősen kétségbe vonom.) Hősünk, aki ezek szerint nagy állatbarát, vérbosszút fogad (de legalábbis azt, hogy egyszer nagyon csúnyán fog ránézni).

Másnap jön Tupu haverja, akiről kiderül, hogy nagy rocker (mégha nem is úgy néz ki). Ezenkívül messziről látszik, hogy nyalná mint maci a mézet izé, szeretne vele kéz a kézben holdfényes sétákat tenni a parkban. Ezért el is hívja egy koncertre, naná, hogy kiderül, hogy az előbb látott szörnyszülöttére. De hogy az élet ne legyen olyan egyszerű, pont az orruk előtt adják el az utolsó jegyet is. Sírás-rívás, apuci segíts, de ez tulajdonképpen totál lényegtelen.

Tupu ezután a bosszú reményében elmegy a sztár szállodájához, hogy felelősségre vonja, hogy ezt mégis hogy gondolja. Közben persze, mint a címből sejthető volt, kiderül, hogy mégsem olyan gonosz, csak egy szerepet játszik, és a denevért sem ette meg, csak trükk volt. Smink lemos, menedzsert anyjába elküld, szobában egyedül búslakodik, hogy Nehéz a rocksztár élete, mikor Tupu betoppan, aki így még jó hogy nem ismeri fel. Túl egyszerű is lenne. Miután a helyzetet felméri, rájön, hogy jobb ha nem fedi fel kilétét, azt hazudja, hogy ő a titkár.

Elmennek a parkba sétálni, minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlik, kivéve, hogy dodzsem helyett majmokkal és jegesmedvével játszanak. A nap végére jó barátok lesznek, úgyhogy Tupuék még koncertjegyet is kapnak.

Koncerten ismét denevérzaba (vaó, Wordnek semmi baja a szóval), Tupu kiakad, színpadra fel, parókát letép, megdöbbenés, megnyugvás, koncert tovább, mindenki boldog, világbéke...

Egy két mellékszál ugyan még volt, gonosz parkőr, polgármester apuka, stb. De ezek tök lényegtelenek, úgyhogy most nem húzom vele az időt.

Röviden ennyi, nem is volt olyan rossz, mint számítottam. Nem egy Micimackó, de úgy tűnik, a mai gyerekeknek ez kell, és ahhoz képest, ami a Cartoon Networkön szokott menni maga a felüdülés. De azért még kíváncsi vagyok, mit keres Pumukli Tarzanosított lányváltozata egyedül a Central Parkban. Bár lehet, hogy ez már sosem derül ki.