Az olaszliszkai incidens után ismét gyerekgázolás történt. A kimenete ugyan pont fordított (most a gyermek halt meg, és a gázoló élte túl), de egyébként kísértetiesen hasonlít a két eset. Például, hogy az (először) szenvedő fél (khmm, hogy is fogalmazzak) familiárisan hiperpigmentált volt. Persz ezt sehol nem közlik, legfeljebb annak tűnhetett fel, aki a híradó képsoraiban felfigyelt rá. (Na meg persze ha kikövetkezteti, ami nem túl nehéz.)

Annak aki nem nézte a híradót, röviden annyi, hogy a szerencsétlenül járt gyerek családtagjai nyilatkoztak, hogy "há de kérem, el ákárt menekülni a tettes, mikor meglátta, hogy megyünk feléje [miután megállt, és telefonon kihívta a mentőket], pedig mi csák meg ákártuk vele  beszélni á dolgokat. Lehet, hogy mégijjedt, pédig mi nem ákártuk bántani, csák nem hágytuk, hogy álfusson."

Persze arra egyikük se gondolt, hogy inkább a gyereket kéne megnézni (aki kifutott a kocsi elé, úgy, hogy elkerülhetetlen volt az ütközés), hogy mi van vele. Úgyis van másik, vagy ha nem, csinálnak. Az meg teljességgel érthetetlen, hogy miért akart elmenekülni a gázoló, mikor "néhány" jól megtermett rokon elindult felé. Mitől ijedhetett meg? Talán csak az a szerencséje, hogy időben kiértek a rendőrök, különben rosszabbul is járhatott volna.

És kérdem én, hol vannak ilyenkor a szép vitéz "rövidhajú" magyar barátaim? Jah, hogy a Kossuth téren sátoroznak (vagy mit tudom én éppen hol, de valami dicsőbb ügy érdekében maradnak távol, az biztos), ahelyett, hogy ők is összejönnének néhányan, és szintén "elbeszélgetnének" az ott egybegyűlt rokonokkal. Így talán még valami jót is cselekednének az országgal, és sikerülne az én (és még néhány, egyébként sok más dologban ellentétes véleményen levő ember) elismerését is kivívni. Hány hasonló eset kell még, hogy történjen valami az ügyben?