Megint lehet irigyelni, hogy ez a legnagyobb gondom, pedig aki átérzi a dolog súlyát, az biztos nem von le ilyen hirtelen következtetéseket. Történt ugyanis, hogy miután múlt héten eltűnt a Metróból a napi Garfield képregény rovat, ma már a Buszban sem találtam meg. Elsőre tényleg jelentéktelen dolognak tűnik, bőven fellelhető máshol, legfeljebb egy kis reggeli mosolygás marad el. De komolyabban megvizsgálva a dolgot, itt többről van szó. Magáról az elvről. Ez olyan, mintha az átlagembertől a szokásos reggeli kávéját, a politikustól a "monnyon le"-jét, a gazdától pedig az árpádsávos zászlóját vennék el. Lehet élni nélküle, de érdemes?

Érdemes a reggel monoton, unalmas egyhangú városban tömegközlekedők szája sarkából azt a kis mosolyt kilopni (mikor tudjuk, hogy az a második legjobb dolog, amit a vele tehetnek)? Érdemes helyette nosztalgikus, és egyben rettentő szomorú könnycseppeket varázsolni a szemükbe? Vajon elképzelte a kedves főszerkesztő úr Kovács Pistike és bánatos barátai arcocskáját, mikor hiába nyitják az újságot, sehol sem figyel ki az az unott (esetleg vigyorgó és gonosz) macskapofa? Belegondolt szegény fedél nélkül maradt embertársa sanyarú sorsába, akitől ezután senki sem fogja megvenni az újságot, így az éhhalál szélére sodorva? A csalódott buszvezetőre, aki hiába gázol át több ezer emberen, búsan kell majd tudomásul vennie, hogy hiába, Garfield eltűnt. Kötve hiszem.

És mindezt miért? Azért a kevéske kis pénzért, amit jogdíjként kéne fizetni? Hirtelen áremelés következtében tűnhetett el mindkét helyről? Vagy valami kertell áll a háttérben, és ördögi összeesküvés szálai bontakoznak ki a pesti aluljárók félhomályában? Ezt talán már sohasem tudjuk meg. De egy biztos: